Az emberek sokszor ott rontják el az egész vállalkozás felépítésének és működtetésének folyamatát, hogy nem a megfelelő partnereket és nem a megfelelő embereket választják maguk számára az egyes feladatok kapcsán. Ez pedig nem csak veszélyes, hiszen hibalehetőségek tömkelegét okozza a vállalkozás számára, hanem bizony iszonyatosan visszafogja a hatékonyságot és a fejlődési lehetőségeket egyaránt.
Vegyük csak például a mindenki számára mumusként megjelenő munkavédelem feladatát. Iszonyatosan fontos, hogy azok az emberek, akik a cégen belül a feladatok ellátásáért felelősek biztonságban legyenek, főleg akkor, hogy ha úgy, mint az építőipar területén nehéz munkafolyamatok, veszélyes anyagok és veszélyek géphasználat jellemzi a mindennapi tevékenységet. Ebben az esetben egy-egy rossz mozdulat akár végzetes következményekkel járhat. Akkor pedig az ember már hiába vágyakozik egy erősebb, erőteljesebb munkavédelmi rendszer, munkavédelmi oktatás és egyáltalán egy valamire való külső munkavédelmi szakértő iránt, mert a baj megtörtént. De tovább megyek, a mi cégünkön belül a munkavédelmi koordinátor szerepe olyan hihetetlen nagy segítséget jelent, hogy már-már versenyelőnyként tudnám jellemezni azt a döntésemet, hogy mi bizony az activesafety csapatával fogunk együtt dolgozni a munkavédelmi feladatokat illetően.
Ennek kapcsán pedig azt mondhatom, hogy ha valaki nincs teljesen és egyben tökéletesen megelégedve bármelyik szolgáltatójával, partnerével vagy munkavállalójával, cserélje le, keressen a helyére megfelelő szakmai tapasztalattal, szorgalommal és lelkiismeretes munkával helyt álló embert vagy céget, mert bizony a hosszú távú fejlődése és eredményei múlhatnak rajta. Én biztos vagyok abban, hogy ha nem ilyen munkavédelmi koordinátori segítség állna mögöttünk, sokkal hátrább helyezkednénk el a piacon a versenyben. Ez pedig ilyen téren végzetes következményekkel vagy akár hatalmas szárnyalásokkal mutatkozhat meg egy-egy vállalat életében. Ha tehát nem megfelelő és nem megfelelő munkát nyújt, egészen egyszerűen le kell cserélni. Legyen szó belső munkatársról vagy épp külső szakértőkről egyaránt.